SIÓFOK, SZABADTÉRI SZÍNPAD 2005. augusztus 5. 21 óra    |   KAPCSOLAT

 

A döntő

A 16 DÖNTŐS

A táborról

Az elődöntőről

 

Miss Adria

 

A fotós

 

2004
2003
2002
2001
2000
1999

 

2004
2003
2002

 

Versenyönéletrajz

Szervezőiroda

Hírlevél

E-mail

Linkek

Kedvencekhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Kiképzőtábor” a Balaton mellett

A koreográfia idén is hatalmas sikert aratott, mely Soóky Sarolta koreográfusnak köszönhető, aki a kezdetek óta a Miss Balaton csapat tagja. Saci a legfontosabbnak a tartás és a szép járás betanítását tartja a legfontosabbnak, melyre el is ment az első nap. a következő három napban azonban késő estig tartó próbák sorozata következett, hiszen a versenyzőknek csak három napja volt megtanulni azt a három korográfiát, amit a fellépőruhákhoz a döntő gálaestjén adtak elő.

A rossz idő is nehezített a feladaton, hiszen az eső miatt csak kétszer, akkor is csak rövid időre jutottak ki a lányok a színpadra, hogy a színpad méreteihez illő koreográfiát gyakorolhassanak. De Saci érdeme, hogy ezek ellenére is nagyon látványos, pörgős műsor tudtak elődni a lányok.

A versenyzők a felkészítő táborban a koreográfia betanulása mellett érdekes előadásokon és programokon vettek részt. Az első nap Gubás Gabi művésznő tartott előadást a lányoknak a szépségről, és a színpadi életről.

Baucsek Norbert ötszörös világkupa győztes, és többszörös magyar fitness bajnok amikor csak tehette, eljött a versenyzőkhöz, hogy megmozgassa őket.

Ha már Miss Balaton, a víz sem maradhatott ki, így a kellemest a hasznossal összekötve, Norbi vízi-aerobikot is tartott a szépségeknek.

Ha egy kis szabadidejük maradt, interjúkkal, fotózásokkal, és forgatásokkal telt az idejük, hiszen mindenki kíváncsi volt idén is a Balaton krirálynőjelöltjeire.

Szerda este azért egy picit lazíthatttak is, hiszen a Palace Dance CluBBAN várták őket, ahol éjjel 1 óráig buliztak a lányok.

Másnap este, augusztus 4-én a rossz idő ellenére is sokan kíváncsiak voltak rájuk a Lellei Borhéten is, ahol a színpadon bemutatkozott mind a 16 versenyző.

Péntek délután pedig Siófokon, a Petőfi sétányon egy „busavasaló” rekordkísérletben vettek részt a királynőjelöltek, ezzel is népszerűsítve a „magyar tengert”.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2005 © Mirror Studio