| |
„Hölgyeim és uraim! Az idei Sió
Miss Balaton: LENGYEL ANDREA!”
– hangzott el a Sió Miss Balaton Szépségverseny döntőjén 2002.
augusztus 9-én Balatonlellén, a Szabadtéri Színpadon.
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre
a Balaton egyik legkiemelkedőbb rendezvénye, a Sió
Miss Balaton Szépségverseny. Nem csak a balatoni rendezvények
között kiemelkedő, hanem a szépségversenyek között is, hiszen
a lányok szépségében, a verseny koreográfiájában, színvonalában
és hangulatában is magasan megelőzi a többi hasonló versenyt.
A döntő gálaestjét megelőzően, egy ötnapos (augusztus
5-10-ig, hétfőtől-szombatig) felkészítő
táborban vettek részt a hölgyek, ahol a koreográfia
mellett szépészeti és mozgáskultúrai praktikákat tanulhattak
és gyakorolhattak híres-neves szakemberektől.
Az augusztus 9-i döntőre egy 30
tagú zsűrit hívtunk össze, hiszen célunk az volt,
hogy minél több szem, minél több ízlés, és minél több elképzelés
találja meg azt a lányt, aki a legméltóbb a Balaton koronájára,
a Sió Miss Balaton 2002 címre, és a vele járó autóra. A királynő
megválasztásában segítségünkre volt a zsűriben támogatóink
mellett többek között: Ungár Anikó bűvész, Fejérvári
Judit fotós és modell, Krizsán
Győző mesterfodrász, Dr.
Seffer István plasztikai sebész, és nem utolsó
sorban Kozma Glória,
a Miss Balaton 2001, hiszen neki sem volt mindegy, kinek
adja tovább a koronát.
A verseny gálaestjére a lellei szabadtéri színpad nézőtere már a kezdésre megtelt,
annak ellenére, hogy az eső csak az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy megkegyelmez
a közel ezer fős közönségnek, a királynőjelölteknek, és nem utolsó sorban a
szervezőknek. Az est sztárjai természetesen maguk a hölgyek
voltak, hiszen ők egy héten keresztül készültek egy színvonalas, látványos
show műsorra, hogy ne csak szépségükkel, hanem egy igazi szórakoztató nyári
estével tegyék a Balatont, és a nyarat igazán emlékezetessé.
További sztárvendégeink a Shaolin
Kung-fu magyar bajnok gyermekek, az Inflagranti,
és a Sugar & Spice volt.
Az est házigazdája Papp Virág,
a Fresh együttes alapítója, és egykori énekese, illetve Suri
Imre, a Juventus Rádió műsorvezetője volt.
Mivel a Sió Miss Balaton a nyárról, a napsütésről, a Balatonról szól, így természetesen
a fiatalos, könnyű nyári viselet, majd
a férfiak számára izgalmas fehérnemű, végül
a elmaradhatatlan fürdőruha kapott szerepet
a királynőjelöltek aznap esti ruhatárában. Mind a három ruhakollekcióhoz a
hölgyek egy-egy színvonalas műsorral készültek, ezzel is különlegessé varázsolva
a szépségversenyt.
A döntő fénypontja természetesen a
koronázás ceremóniája volt, melyet azonban megelőzött
a különdíjak sorozata, ahol a lányok szakmai karrierjüket
segítő fotózások, modellfelkérések, balatoni és külföldi
utazások mellett, számos egyéb értékes díjnak és felajánlásnak
lehettek tulajdonosai. Mind a 16
lány azon kívül, hogy megtarthatta három fellépőruháját,
és egy-egy ajándékcsomagot kapott, egy-egy hetes franciaországi
síút boldog tudajdonosa!
Még mielőtt kihirdették volna Balaton új királynőjét,
a verseny tavalyi győztesét négy izmos úriember gyaloghintón
emelte a színpadra, hogy Kozma Glória személyesen
is elmondhassa, milyen volt az elmúlt egy év Miss Balatonként.
Az idei Sió
Miss Balaton, a 22 éves győri Lengyel Andrea pedig
egy új Daewoo Matiz személygépkocsival
távozhatott! Andrea udvarhölgyei a 20 éves nyíregyházai Perger
Zsuzsa, és a 18 éves fonyódi Erdélyi
Dalma.
|
|